Project Description

A Stadler szolnoki üzeme a magyarországi gyártás központja. A gyár megnyitására a gyártási kapacitás bővítése, valamint Közép- és Kelet-Európa piacainak kiszolgálásra érdekében 2009-ben került sor. A szolnoki telephelyen a foglalkoztatottak száma mintegy 400 fő.

A szolnoki üzem Stadler FLIRT és GTW típusú járműveihez gyárt fényezett alumínium kocsiszekrényeket, többek között a hazai ügyfelek (MÁV és GYSEV), illetve további európai és amerikai vasúti üzemeltetők számára is. A Szolnokon telepített alumíniumhegesztő üzem az első ilyen jellegű gyár Magyarországon, illetve Európa egyik legmodernebb üzemének számít.

Fallprotec zuhanásgátlás

A FELADAT

Az orsós emelők által felemelt forgó vázakon álló munkavégzők biztosítása lezuhanás ellen. A klasszikus kivitelezésekkel szemben megrendelői igényként merült fel, hogy a biztosító rendszer a csarnokban telepített daruk útjából távvezérléssel a falra behajthatóak legyenek. A rendszernek alkalmasnak kellett lennie alacsony szabadesési térrel rendelkező területeken is a teljeskörű háttérbiztosítás megteremtésére.

A MEGOLDÁS

A csarnok beton pilléreire forgókarok kerültek elhelyezésre. Ezeket a karokat 6 méteres alumínium biztosítósínekkel kötöttük össze, amelyeken automata zuhanásgátlók lettek elhelyezve. A forgókarokra alacsonyfeszültséggel működő mozgatómotorok telepítését végeztük el, amelyek távvezérléssel a rendszert a falhoz hajtják. Elektromos áram kimaradása esetén a karokat úgynevezett kikulcsolással mechanikusan is lehet mozgatni. A megfelelő pozíciók és végállások beállításaihoz mágneses végállás kapcsolók kerültek beépítésre.

8 darab komplex rendszer
10 darab konzol
8 darab villanymotor
48 méter biztosítósín
Elsőosztályú kivitelezés
Leesésvédelmi rendszer tervezése és kivitelezése

GALÉRIA